Semmi. Minden.

2014.ápr.20.
Írta: HoldViola Szólj hozzá!

Christian Woman

Ez a dal is olyan hatással van rám, hogy ki tudja miért, de a vérem forr fel tőle. Milyen szerencsések a férfiak, akiknek nem kell elviselnie engem; csak meghallanám mondjuk ezt, és már bújnék is szegényhez, aki mellettem fekszik és viselni kénytelen... Nagyon szeretem ezt a számot; ma délután szembe jött velem FB-n is, nekem pedig eszembe jutott, hogy beteszem ide nektek esti hallgatnivalónak. Élvezzétek szex közben vagy helyette;) 

Type O Negative: Christian Woman 

Leginkább Noé

Ma moziztunk, másfél év után. Egyik nagy előnye annak, ha az ember fia cseperedik az, hogy "felnőtt"-filmet is lehet már nézni vele módjával. Bevállaltuk a Noét 3D-ben, amitől picit tartottam, nem lesz-e sok neki (és nekem is)... Nem lett. Hatalmas élmény volt számunkra és ahogy láttam, a közönség jó részének detto. Ugyan nem sűrűn járok moziba, de ilyet még nem tapasztaltam film után, hogy az emberek nem felpattantak nyomban, hanem percekig csak ültek és néztek ki a fejükből kábán... Olyan arcot vágtak, mint akiknek eszméletvesztésből kell észhez térni. Nekem sem akaródzott menni sehová, csak  a könnyeimet nyeltem, a kicsim ugyan meghatódott nem volt, inkább lelkes: "hú, anya, ez király volt!" Darren Aronofsky rendezésében láttam már a Fekete hattyút is, ami után sejthettem, hogy ez is nagyot fog szólni, de erre nem számítottam. Aki a bibliai történet hű megjelenítését szeretné viszontlátni a mozivásznon, az csalódni fog, ha viszont előzetes elvárások nélkül, kellő nyitottsággal ültök be a moziba, valami olyat fogadhattok be, ami nem terem úton-útfélen... 

Az is volt még, hogy tegnap végre meg tudtam venni Banditának a rollert, amire már tavaly ősz óta vágyott. Az árának egy része karácsonyi ajándék volt*, azt pótoltam ki, hogy a jó idő érkeztével használhassa minél többet. A dolog okozott némi fejtörést, mert választék ebből is van bőven; majd az idő mondja meg, hogy jól döntöttünk-e. Begyűjtöttünk egy pár pingpong-ütőt és néhány labdát is, hogy alkalomadtán játszani tudjunk. Már alig várom, hogy egy igazán szép, szélmentes napunk legyen. 

Vettem egy csini inget, türkizkék rövidujjút. 

Nyűgös vagyok. 

*erről nem írtam azóta sem, béke poraira mostmár. 

Táviratilag

Hiányzik Szúrós Szemű, mondjuk mert senki mással nem lehet arról és úgy beszélgetni, ahogy vele.

Bandita kiszeretett a Katából, aki nem válaszolt a Valentin napi üdvözletre (kapja be), de már kiszeretett az Emeséből is, akibe a Kata után szeretett bele (mert ő elérhető távolságban van), és most egy másik (nem jut eszembe a neve) kislányba szerelmes, leginkább mert ő is ragaszkodik a kedvenc pulcsijához, tehát hasonlítanak egymásra, mégis legtöbbet a Majával? beszélget, de vele nem szerelmesek, mert neki Bandita kisbarátja a fiúja.

Az iskolában brillírozás van egyébként, érdekes módon itt nem "lassú, lusta, trehány, szétszórt, figyelmetlen, motiválatlan"

Szilvási Lajos Szökőévét olvasom, komolyan nyálasabb, mint a legnyálasabb lányponyva, de mégis élvezhetőbb, mert Szilvási mégiscsak Szilvási. 

Virágok nyílnak a várfalban.

Várom, hogy melegedjen az idő. 

Sokszor félek éjjel a viharos szél miatt. Most is. 

Leadtam két olyan anyagot, amivel megküzdöttem nagyon és rettenetesen rámült az elmúlt két hétben.

Nem ittam alkoholt, mióta itt lakunk és nem is hiányzik. 

Az óraátállítás óta alvásproblémáim vannak, amiről szerintem nem az óraátállítás tehet, csak arra fogom. 

Nem megyünk haza húsvétra. 

Le kellene cserélnem a 18 éves farmerdzsekim (még akkor is, ha 10 évig a szekrényben volt és csak tavaly kezdtem el megint hordani), leginkább mert nagy rám, és ódivatú bő ujja van. 

Nem bírom a barkaágon csüngő giccstojásokat, amikkel minden tele van húsvétkor.

süti beállítások módosítása