Miért nem lehet úgy, hogy én írok, te pedig - ha (fel)ismersz is engem - csendben olvasod és nem szembesítesz azzal, amit találtál?:(

Az igazsághoz sajnos hozzá tartozik az is, hogy az illetőnek (felelőtlenül) én írtam meg az elérési utat. Előzményként annyit érdemes tudni, hogy őt az indexen ismertem meg úgy másfél éve, amikor sos számítástechnikai problémát vetettem fel az egyik topikban (mert lévén hétvége, az akkor még számomra kedves volt valakim nem volt elérhető). Amikor megoldódott a bajom, rákérdezett arra, hogy a "másik" topikban leírtak terén történt-e változás, előrelépés, aminek kapcsán beszélgetni kezdtünk. Mivel ő férfi, ráadásul házas, rávilágított olyasmikre, amiken elgondolkodva próbáltam reálisabban látni a helyzetem. Aztán tavaly június végén megkértem a "barátom", hogy éljünk végre őszinte, tiszta életet együtt; erre négy hónapnyi "gondolkodás" után azt a "választ" kaptam, amitől tartottam: "nem, de maradjon minden a régiben". A válaszadása előtt 1 héttel törtek be hozzám, és vitték el a laptopom, amin a közös képeink és a neki készült privát képeim is voltak, aztán rá egy hónapra törtük magunkat össze a gyerekkel és lett totálkáros az autó.... Ezekből próbáltam magam összeszedni és távolodni el a kedvesemtől, kikutyulni magam a szeretői kapcsolatból és tiszta barátsággá szelídíteni magamban az érzéseket, amik hozzá fűztek; aztán március 9-én kaptam tőle azt a "lebuktam"-levelet. A többit már tudhatod, ha ide jársz egy ideje... Szóval mindezen eseménynek hatására eléggé eltűntem ez elől az internetes ismerős elől az elmúlt kicsit több, mint egy évben. Már az is elég ijesztő volt, hogy az email címem alapján megkeresett és bejelölt iwiw-en és fb-n, de aztán úgy voltam vele, hogy legalább az, akinek kiadta magát. Fb-n írt is időről időre, amikor is én vagy nem válaszoltam, vagy rettentő szűkszavúan kitértem a beszélgetés elől. Emiatt lelkiismeret-furdalásom is volt, mert hát tényleg nem érdemelte meg a hanyagolást, és őszintén meg is kedveltem emberileg (nagyon pozitív kép alakult ki bennem róla és a feleségéről az elbeszélései alapján; komolyan elhittem, hogy csupán felebaráti érdeklődés részéről, amit mutat irányomba), csak hát a magánéletemről beszélgetni nem akartam, másról csevegni pedig hangulatom nem volt.

Aztán Szenteste kaptam tőle megint érdeklődő jókívánságos üzenetet, amire megírtam, hogy összeszaladtak a dolgok, szakított velem a kedvesem elég csúnya módon, ami nagyon megviselt. A beszélgetés során sajnos elszóltam magam a blogomról (hogy terápiás célzattal kezdtem el megint írni, ami nagyon sokat segít nekem). Elkérte a címet mondván, hogy kíváncsi rá, mik történtek velem az elmúlt egy évben, én pedig gyanútlanul megadtam azzal, hogy úgysem találkoztunk sosem, talán nem is fogunk, nincsenek közös ismerőseink, így végülis "személytelen". Az volt a feltételem, hogy ne kommenteljen, és ha mégis, ne legyen felismerhető, mert csak addig tudok felszabadultan írni, míg nem tudom pontosan, kik olvassák a dolgaim.

Ehhez képest onnantól más téma sem volt, mint ez a napló:( 237 oldalletöltés nem egész két nap alatt (a statok szerint kiolvasta az egészet bejegyzésről bejegyzésre); több, a blogomat elemezgető fb-üzenet, továbbá komment, olyan bejegyzéshez, ami állatira nem kommentet kérő írás, olyan tartalommal és megfogalmazással, amiből tudható, hogy ő az.

Ekkor kértem meg szépen, hogy hagyja el ezt a helyet, mert bár tényleg én adtam meg jóhiszeműen a címet, a gyakorlatban bebizonyosodott (amit előre nem tudtam), hogy ez így nekem nem jó. Erre azt válaszolta sértődötten, hogy "rendben, akkor nem keres sem blogon, sem máshol". Én ekkor megírtam neki, hogy sajnálom, ha megbántódott, nem állt szándékomban megbántani, de akkor is ezt kellett írnom, mert ez van. Erre már nem is válaszolt, de azért fél óra múlva már megint itt volt, majd megint és megint.

Te most azt gondolhatod talán, hogy hisztis vagyok, és ha ezt gondolod, lelked rajta, de nekem nagyon fontos, hogy aki olvassa a blogomat, az úgy tegye, hogy ezzel ne sérüljön a biztonságérzetem. Tehát, ha meg is tudja, hogy ki vagyok, ne szembesítsen (vagy legalább ne így szembesítsem) az itt olvasottakkal, ahogyan ő tette. Ez a napló "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"-napló, amit nyilván azért vezetek, mert a legtöbb ide kerülő dolgot a való életben nem oszthatom meg senkivel, vagy nem olyan mélységgel. Hisz miről esik itt szó? Írtam a véget ért kapcsolatomról, felelevenítettem néhány szép emléket, amiket nem oszthattam meg soha senkivel ilyen részletességgel. Írtam a kapcsolat véget éréséről, valamint azokról a lelki következményekről, amikről beszélni nem tudok senkivel. Aztán a Szúrós Szeművel kapcsolatos bennem lévő, elég összetett érzésekről, a szép álmaimról, amiket szintén nem mesélhetek el senkinek a környezetemben. Írtam az életem apró-cseprő történéseiről, és azokról a még számomra fontos egyéb dolgokról, melyek nagy részét a múltban a Barátommal oszthattam meg kizárólag. Amióta ő nincs, azóta senki nem osztozik velem a rockzenéért és a motorozásért rajongásban, nem tudom megmutatni senkinek a fehérnemű- és harisnya-szerzeményeim; nincs olyan, akinek megmutathatnék egy-egy általam izgalmasnak talált videót; akinek mesélhetnék a kinézett szép rózsaszín bilincsről lesajnáló megjegyzések nélkül; senkinek nem beszélhetek a szexualitás terén bennem felmerült kérdőjelekről; senkit nem hoz lázba egy-egy jól sikerült főztöm vagy sütim sem:( 

Azért tudok ezekről itt, felszabadultan írni, mert ezt anonim módon teszem annak érdekében, hogy ne kelljen attól tartanom, hogy valaki - aki ismer engem - majd viháncoló levelet intéz hozzám az írásaimat elemezgetve. Ne kelljen attól félnem, hogy valaki - aki ismer engem - elolvasva a megörökített szép álmaim majd jól megmondja nekem a tutit, hogy ti. bár rettentő "élvezetes" olvasni az erotikus álmaim, "ideje lenne már elérhető férfiról álmodni" (mintha az embernek az álmaira befolyása lenne). A való életben éppen elég ember van, akitől ezt megkaphatnám... Nem véletlen írom ide; azért mert itt elfogadva érezhetem magam. 

Ezen túlmenően, ami engem ebben az egészben leginkább elszomorított, az az volt, hogy az illető leírta azt a mondatot, hogy "rendben, akkor nem kereslek sem blogon, sem máshol", majd ezek után mégis itt volt nem egyszer, nem kétszer. Ezzel azt bizonyította számomra, hogy nem egyenes, hogy az adott szónak számára nincs súlya, és ezzel elveszítette a bizalmam. Igen, kedves olvasó...:( Ezzel az eggyel elérte, hogy tiltóra rakjam fb-n, az email-címeit pedig spam-szűrőbe és egyáltalán minden kapcsolatot megszakítsak vele. Életemben először tettem ezt, de most gondolkodás nélkül, mert aki megígéri nekem, hogy nem jön ide többet, sőt sértődötten odavágja, hogy máshol sem keres innentől, majd idelopakodik alattomban, azzal nekem nincs több dolgom.

Nyilván hibáztam abban, hogy kiadtam magam. De ez az én naplón. Úgy, ahogy én valakit ide engedek, úgy el is küldhetem az illetőt; továbbá ráadásnak megszakíthatok vele minden kapcsolatot, ha hazugságon kapom. Ez az, amit az elmúlt majd egy évben megtanultam többek között a saját káromon: van kicsi fiam, emberek, akikkel fontosak vagyunk egymásnak; nem kell nekem jóban lenni olyannal, aki szemrebbenés nélkül hazudik nekem. Ez esett egyébként a legrosszabbul az egészben, de legalább kiderült.

Most azon gondolkodok, nem kellene-e ezt jelnek vennem és tényleg nem írni többet? 

Tegyük fel, írnék még: költözzek el, vagy maradjak? Tegyük fel, maradok: mi a garancia rá, hogy nem szembesít majd valaki megint a kifürkészett titkaimmal?:(  Hol van helyem? :(

Kifestem a fürdőszobát és közben kitalálom, hogyan legyen:(