A mai nap éppen megfelelő arra...
...hogy a hangya Holdra szálljon!
...hogy közzé tegyem a közhelygyűjteményből haragos könyvemből készített csili-vili diasorozat 1-2 részét.
Mert hiszen amire ezen a napon emlékezünk, annak sem kellett volna megtörténnie akkor, ha a felek a látásmódjukat a haragjukból a szívükbe helyezik vissza, és a kialakult konfliktus megoldásához empátiával fognak hozzá, nem fegyverrel a kezükben.
Na de azért elmesélem most már, hogy találkoztam ezzel a könyvvel.
Biztos voltál már úgy te is, hogy egy számodra kedves valakinek egyszercsak "elmennek otthonról", és önmagából kifordulva úgy ordít veled és zúdítja rád minden dühét, olyan féktelenül, aminek semmi racionális magyarázatát nem látod. Ezzel még nem is lenne baj, van ilyen, mindenki felhúzza magát olykor. Biztos te is voltál már úgy, hogy egyszercsak nálad is "elmentek otthonról", és önmagadból kifordulva úgy ordítottál valakivel és zúdítottad rá minden dühödet, olyan féktelenül, aminek semmi racionális magyarázatát nem láttad utólag akár te magad sem.
Baj akkor van, ha egy ilyen konfliktus után az egyik fél benneragad ebben, ellehetetlenítve ezzel magának és a másik félnek is a békés megbeszélést, a megnyugvást, a probléma mindenki számára megnyugtató végleges megoldását.
Hát így jártam én is: feltettem három darab egyenes kérdést, ami három kérdésre vártam három darab egyenes választ. Válasz helyett ő, mint egy pánikba esett fuldokló kezdett el kapálózni, és (mintha én akarnám vízbe fojtani) kezdett el védekezni és lendülni támadásba. Ahelyett, hogy a figyelmét a partra irányította volna vissza, ahová kijutni szeretett volna, elkezdett hadakozni az akadállyal azzal, aki szerinte ennek akadálya volt. Annyira belefeledkezett az akadállyal folytatott küzdelembe, hogy közben elfelejtette azt is, mi volt az eredeti célja és majdnem megfulladtunk mindketten.
Tudod egyfelől borzasztóan fájt az egész. Urrá lett rajtam valami kétségbeesett, tehetetlen düh, amit egyszerűen nem tudtam kezelni, nem tudtam mit kezdeni vele; másfelől viszont nagyon aggódtam érte is, mert valamiért úgy gondolom, hogy akinek a lelke ép, akiben béke van, az - még ha ki is hozza olykor valami a sodrából - előbb-utóbb képes visszanyerni az önuralmát és aztán higgadtan megvizsgálni a problémát. Nem volt hajlandó erre, ami felett én értetlenkedtem, leginkább azon, honnan ennyi gyűlölet, mit csináltam?:(
Közben Pünkösd lett, mi nem terveztünk semmit arra a hétvégére, viszont vasárnap reggel a facebookon bóklászva a Pannonhalmi Apátság oldalán találtam egy jó kis gyerekprogramot hétfőre. Aztán eszembe jutott, hogy ehhez hétfőn igencsak korán buszra kellene szállni, és majdnem az egész délelőtt utazással telne, ami után nem sokkal már jöhetnénk is vissza... Bóklásztam tovább az oldalon, továbbmentem az Apátság honlapjára, ahonnan megtudtam, hogy van egy Vendégházuk a hagyoldalban. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam őket gyorsban; kiderült, hogy üres az egész Vendégház a hétvégén; befogadnak minket, ha nem félünk fent a hegyen aludni ketten:)
Nem féltünk, így nem sokkal később már a déli buszon ültünk, útban Pannonhalmára:)
Te nem tudod elképzelni, milyen csodálatos másfél napot töltöttünk ott! Vasárnap délután sétáltunk egy hatalmasat a környéken és Pannonhalmán, megvacsiztunk egy kellemes helyen, másnap pedig résztvettünk a pünkösdi gyerekprogramon, amit a szerzetesek szerveztek az arborétumban.
Az apátságnak van egy kis boltja, ami az arborétum bejáratánál van... Betérve pedig a polcon megpillantottam ezt a könyvet, ami szinte kért engem, hogy vegyem meg, mert majd segít nekem megérteni magam, őt és a kialakult helyzetet...
Hát így találkoztunk. Én és Riekje Boswijk-Hummel. Egy holland pszichológusnő, akire viszont nagy hatással volt a buddhizmus is, ami ezen a művön is nagyban érződik.
Ez a könyv segített nekem abban, hogy felismerjem a haragom mögött meghúzódó fájdalmam és segített megfogalmazni a fájdalmam mögötti be nem teljesült vágyam is.
A "csili-vili diák" neki készültek (volna): mikor világossá vált számomra, hogy nem elég ezeken a lépéseken nekem végigmenni; nem fogunk tudni értelmesen kommunikálni egymással addig, amíg nem higgad le annyira ő is, hogy képes legyen meghallani engem és megfogalmazni tárgyilagosan felém az ő konkrét sérelmeit, amik a dühkitörésekor vádak és szemrehányások formájában törtek fel belőle, konkrétumok nélkül. Szerettem volna, ha megpróbál megértéssel lenni maga felé is, hogy fogalmazza meg először magának elsősorban, mi a baja valójában; azt reméltem, hogy ebben majd segít neki is a könyv, ahogy segített nekem. Tök jó lett volna, ha ez megtörténik, mert akkor rájött volna, hogy a céljait elérheti úgy is, hogy ahhoz nem gázol át rajtam. Meg aztán beépíthette volna a tanultakat tartósan az életébe, hogy hasznát vegye a mindennapokban. Azért lettek diák belőle, mert meló mellett így, ilyen vázlatosan emészthetőbb lett volna számára. Átküldtem, kértem, hogy csináljuk végig együtt, tanuljunk együtt, de lesöpörte... Nem higgadt le, haragudni akart, miközben hiába kértem, még egy tisztességes sérelemlistát sem bírt írni abból a szerinte olyan szar majdnem öt évből. Mindegy.
Viszont ez a könyv segített nekem ezek után elengedni a célom, mikor világossá vált számomra, hogy reménytelen tőle bármiféle együttműködést várnom. De legalább mire idáig eljutottam, már nem rá haragudtam és nem a tehetetlenség miatti haragom éreztem, hanem az ezek mögött meghúzódó fájdalmat, amihez már a cél elengedésének fájdalma is hozzáadódott, mert a cél elengedése mindig fájdalmas... De a fájdalom legalább előbb-utóbb csitul, mert a sebek pedig előbb-utóbb begyógyulnak. Míg a harag csak mérgezi a lelket és a levegőt.
E kis bevezető után lásd az első két részt, itt lentebb... Aztán majd felteszem a többit is nap nap után, hátha te is hasznát veszed, és hátha kedvet kapsz tőle a könyvhöz is, amit szívből ajánlok, mert valóban segít. Ha akarod...
A diákon szereplő példák között akad "saját élmény". Ki-ki ráismerhet azonban hasonló esetekre a saját életéből.
