Elmondom, mi volt tegnap. 

Bandita apája megjött a szokásos időben (10 körül), de jól el is ment a délelőtt, mert ilyenkor megvárjuk a reggelivel, ami felett szépen el is szokott telni az idő. Nem volt ez másként most sem, hiszen olyan sok mesélni valónk volt már, mert bár telon szoktunk beszélni majdnem minden nap, az azért mégsem ugyanolyan. Meg aztán még ki kellett találnom, hogy milyen színű csatot is tegyek a hajamba, ha zöld a gatyóm, ami nem egyszerű feladat.

Azt még nem tudtuk pontosan, hogy hová megyünk, de mondjuk ez nálunk nem meglepő. Mire felpumpáltuk a bicajokat a benzinkútnál, ki is találtam, hogy menjünk ki a reptérre, ami állítólag a "falu" határában van. B-ék múltkor voltak kint a gyerekekkel és mesélték, milyen tök kurva jó volt. Sokan járnak ki hétvégén ugrani és vitorlázó-repülni, szóval mindig akad látnivaló. Közben a férfiak persze megint éhesek lettek és Bandita csak addig győzködte az apját, hogy Burger King lett belőle minden tiltakozásom (mert nem látom be, miért kell ezreket kiadni ilyesmire, mikor én olyan finomat főztem előző este) ellenére. Mindegy, megadtam magam, mert persze "aljas" módon eszembe juttatták, milyen finom is a jegeskávé ott. Megint másfél óra napozás következett ezen a ponton, ami olyan jól esett, mert olyan szép idő volt és olyan jókat nevettünk a gyerekünk szövegelésén kajálás közben. 

Aztán csak nekiindultunk a határnak... Szeretnek engem az ilyen húzásaimért, mikor nem tudom, hogy konkrétan merre és pontosan mennyit kell menni, mert még azt sem tudom pontosan, mit keresünk...  "A falu határában van egy reptér" - akcióból így lett jó másfél órás kerékpározás széllel szemben:) De megérte!

Képzeld el, hogy ez a reptér egy régi laktanya területén túl van. Áthaladva rajta találtunk egy romos művelődési házat(?), és egy csomó lepukkant, már-már teljesen az enyészeté lett egyéb épületet is, amikben régen katonák lakhattak és más kiszolgáló épületek lehetettek. Kietlen vasúti pálya, régi katonai emlékmű maradványai... Tisztára, mint egy szellemváros. Át kellett menni rajta ahhoz, hogy kijussunk a reptérre. Olyan érzésem volt közben végig, mintha a Mennyországba a Pokol előszobáján át tudnék bejutni.

Azok a repülők! Lehet, hogy Richard is ilyennel repült?!

Menet közben eszünkbe jutott az első közös nyarunk még 2000-ből, amire mindig nevetve gondolunk vissza. Most is így meséltük el Banditának. Szerintem már a könyökén jön ki a sztori, de mindig végighallgatja és mindig nevet velünk rajta újra és újra. 

Vilonyán nyaraltunk, egy kis manzárdszobában laktunk egy idős házaspárnál, aki szobákat ad ki nyáron. Egyik nap kitaláltuk, hogy menjünk Balatonfűzfőre strandolni. Aztán eszünkbe jutott eszembe jutott, hogy végül is még korán van, reggel tíz óra, bőven leérnénk még biztos gyalog is, csak nincs olyan messze, közben pedig beugorhatnánk Királyszentistvánra is, mert az olyan szép. Bandita apája felelőtlenül:) belement, persze úgy, hogy előtte a térképet sem vette elő, mert meggyőztem, hogy minek az, ha van tábla, ami úgyis megmondja, merre kell menni:) 

Már nem tudom, hogy történt, de Királyszentistvánról kiérve valahogyan rákeveredtünk a kék túristajelzésre. Megnéztük a térképet és láttuk, hogy előbb-utóbb Fűzfőre jutunk rajta, így lelkesen mentünk tovább a kék úton. Aha.... Lett belőle úgy hat óra séta, hegyen-völgyön mindenfelé, erdőben bóklászva, odukba bekukkantva, régi erdészházba botolva. Állati jó volt amúgy, mert gyönyörű a táj arrafelé, csak valahogy a Balaton nem akart előkerülni sehogyan sem. Végül négy körül leértünk Fűzfőre. Megálltunk egy buszmegállóban betájolni magunkat és megpihenni, mert volt ott egy pad is szerencsére(?). Barátom pechjére én erre a padra leültem "egy kicsit", és amíg ott ücsörögtem, rá is jöttem, hogy én már elfáradtam és ennek örömére közöltem, hogy innen már el nem mozdulok, csak ha visznek, és amúgy is leginkább hazamennék már a manzárdszoba hűvösébe, nincs már kedvem strandolni.

Próbált volna ő ellenkezni, de épp mikor megszólalt volna, feltűnt egy busz a távolban, ami pont Vilonya felé volt irányozva. 

Meg kell mondjam, igazán sokszor láttam már mérgesnek a kicsim apáját, de asszem olyan mérgesnek, mint aznap délután ott a buszmegállóban... Hát ritkán. Ő szentségelt, én meg nevettem, és minél jobban szentségelt, én annál jobban nevettem... Aztán persze már nevetett ő is, mert kínjában úgysem tudott már mást csinálni, leginkább felpofozni lett volna kedve szerintem, de inkább hazament velem a manzárdszoba hűvösébe. A strandra pedig visszamentünk másnap. Busszal:). 

Olyan izomlázunk lett ma reggelre, hogy lábra állni alig bírtunk a gyerekkel, de nem bánom, mert igazán jó kis nap volt. Fél hét körül járt az idő, mire este hazakeveredtünk, K-nak még vonatot is kellett érni, hogy visszaérjen Pestre, de ahogy láttam, nem bánta ő sem, mert Bandita száját mosolyra húztuk.♥