Egyébként kedd óta itthon, torokgyulladással táppénzen voltam, de csütörtök délután elmentem terápiás foglalkozásra, ahonnan eléggé lehangoltan indultam haza.

Leszállva a buszról eszembe jutott, hogy benézek még a házi finomságok üzletébe; persze szokás szerint bénáztam, mert ha valahol kétszárnyas ajtó, akkor én egészen biztosan nem a megfelelő után nyúlok és ha rá is jövök, melyiken kell bemenni, majd tolom azt, amit húzni kellene és viszont. Belépve a kis garázsboltba, ott találtam a pult előtt őt is. A váratlan találkozásra lélekben felkészületlenül, el is felejtettem, mit szeretnék venni. Új, eddig a közelében nem tapasztalt érzés kerített hatalmába, a szégyenkezés. Vele foglalkozott az egyik eladó, rám figyelt a másik; kértem sajtot, majd mézről érdeklődtem. Választottam, a hárs jó lesz a torkomra, mást nem kérek, csak szabadulni akartam. Fizetéskor röstellkedtem előtte a pénztárcám miatt. Csöppet sem stílusos ócska kínai, magenta színben, a barátnőmtől kaptam, amikor magának is vett éppen ilyet. Elsősorban érzelmi alapon hordom, mert tőle van, de ez nincs ráírva a külsejére. Nem akartam, hogy lássa, mert biztos megszól érte, az "úrinő" feleségének egyetlen szemfestékje árából 10 ilyen pénztárca kijönne. Egyébként is hoztam a legtramplibb formám, farmerosan, régi bakancsban, a táskám, kabátom viseltes, repedt fazék a hangom. Bénáztam is, nyilván, kapkodtam össze-vissza; nem akartam elkérni a visszajárót, a pénz átadása után el is tettem a pénztárcám; aztán mégsem mozdultam, a vásárolt árut sem raktam el. Akkor ébredtem, mikor a visszajárót nyújtotta nekem az eladó. A boltosok nagyon kedvesek voltak, jobbulást kívánva sajnálkoztak a rekedt hangom felett, de ettől is csak még kínosabban éreztem magam és még elesettebbnek.

Egyszerre végeztünk. Kifelé menetben előre ment, kinyitotta nekem az ajtót és udvariasan kiengedett rajta. Rá sem igen néztem, egy gyors köszönöm és köszönés után elsiettem. Jöhettem volna mellette egy darabon, de valami nem engedte nekem. Mint akit kergetnek, inkább az út túloldalát választottam, és kapkodtam a lépteimet hazáig, nagyon felkavart lelkiállapotban, az arcomon pírral és mérgesen.

A csukott ajtó mögött aztán sírni is tudtam már.