Gondolkodnom kellett
Annak pedig sokszor nagytakarítás a vége, ami közben szólt a rádió, ahol a Magyar dal napja volt, és főztem finomat is.
Úgy kell csinálni, hogy a csirkemell-szeleteket borsos-mustáros pácban tartom egy éjszakára; a sütéshez egy jénai tál alját bacon-csíkokkal megágyazom, hagymakarikákat rétegezek rá, majd a husik következnek szépen egymás mellé, sorjában. Felülre megint bacon jön, majd némi tejszín ráadásnak, és fólia alatt mehet a sütőbe a cucc; amikor pedig majdnem kész, jöhet rá a sajt, hogy pirosra süljön. Párolt rizs való hozzá leginkább. Bandita olyan jót ebédelt, hogy öröm volt nézni.
Amíg sült a kajcsi, kisuvickoltam a konyhát, ablakot pucoltam, függönyt mostam-vasaltam. Képzeld el, hogy a rózsás függönyt és a folpacktartót én csináltam a két kis kezemmel. Itt egy kép is róluk, mert még mindig olyan büszke vagyok magamra, pedig már két évesek múltak július 04-én:
Közelről nem ér megnézni, mert akkor kiderülnek a hibáik, messziről érdemes csodálni őket, mint engem:))
Na jó, ha a kézügyességemem múlna, éhen halnánk, az tuti. Senki nem szenvedett volna egy egész napot ezzel a függönnyel, de nekem sikerült anno, ráment az egész vasárnapom, mire kész lettem vele és egy másik fél nap volt a folpacktartó előtte szombaton. Na de hát ilyen az, amikor a jogász varrni próbál:)
Az is volt még, hogy takarítás közben szétberheltem a mosogató lefolyóját, hogy kitisztítsam a trutyitól, amik fennakadnak biztos mindig; de arról nem volt szó, hogy ha kicsavarozom azt a kis valamit, ahol be lehet dugni, akkor elengedi alul a csövet is... Hát kiderült bakker... Amikor kinyitottam a csapot jó nagy nyomáson, hogy eltűnjön a cucc, ami lejött a lefolyó faláról, orrba-szájba folyt a víz mindenfelé. Hülye én. De így legalább kitakarítottam a mosogató alatti szekrényt is.
Délután pedig a fürdőszoba következett.
Gondolkodnom kellett azon, amit a Doktornő kérdezett és azon, amit válaszoltam neki rá, meg amikről ennek kapcsán esett szó. Nehezítette a dolgom, hogy tegnap este belébotlottam valamibe, ami úgy felkavart: egy olyan videót találtam, amin nem csak énekelni hallható, hanem beszélni is. Amikor pedig meghallottam a hangját, a fejem tetejétől a lábam ujjáig végigfutott rajtam a borzongás, a szívem pedig majd kiugrott a helyéből.
A Doktornő azt kérdezte tőlem, hogy valóban arra kell-e szorítkoznom, hogy olvasom, hallgatom és hogy csak koncertezni lássam? Amikor pedig mondtam, hogy igen, akkor azt kérdezte tőlem, hogy ez a "kell" belső kényszer, vagy külső? Amikor pedig erre azt feleltem, hogy külső kényszer, akkor visszakérdezett, hogy miért vagyok biztos ebben? Én ezen a ponton kategórikusan kijelentettem, hogy tudom, és kész. Megkérdezte tőlem, honnan tudom, tőle tudom-e, én pedig nyilván nem tudtam erre mást mondani, mint az igazat: hogy nem tőle tudom, de azért nem tőle, mert fel sem merült más lehetőség, mint ez. Na és akkor megkérdezte, hogy ezt ki vetette fel ebben a formában; ekkor bevallottam, hogy én, amire pedig azt mondta nekem, hogy akkor ez nem is külső kényszer valójában, hanem belső kényszer, hiszen már eleve egyetlen lehetséges opciót jelöltem meg. Na és akkor megkérdezte tőlem, miért szorítom magam olyan korlátok közé, amik ténylegesen talán nem is léteznek, csak az én fejemben? Azt mondta nekem, hogy amíg nem indulok el egy úton, nem fog kiderülni, hova jutnék rajta.
Na és tegnap este, mikor meghallottam beszélni, mikor hallottam a kedves hangját, amitől most még jobban oda vagyok érte, mint eddig, akkor hasított belém (amit nyilván tudtam, csak valahogy kizártam, vagy nem tom), hogy ő nem csak egy blogger, akinek az írásai olyan kedvesek nekem, nem csak egy zenész, akiért én rajongok, nem csak egy szúrós szem, akit lehet itt biztonságosan, a távolból imádni, hogy ne sérüljek meg.
Ő egy nagyon is hús-vér Férfi, egy szúrós szemű, érző szívű Férfi..l.
Érted már kedves olvasó, miért kellett ilyen nagyon takarítanom? :(
