Bandita ágyban, túl az évnyitón, én meg azon kattogok, hogy holnap megint elkezdődik egy újabb tanév, amikor is már osztályzatot is kapunk, nem csak szöveges értékelést. Az "anyuka, jó eszű ez a gyerek, de lassú" az 5-ös skálán hányast ér? 

Tavaly és elsőben végig ezt hallgattam, próbáltam is tenni azért, hogy némi fejlődést mutassunk, csak hát az van -  és ezt a tanítóknak is elmondtam önkritikusan, a gyerekem védelmében -, hogy hozott anyagból dolgozunk: hogyan várjam el az én kicsimtől, hogy gyors legyen, mikor elég csak végig nézni magamon és apán? Én ugyan precíznek mondható, de mindenhonnan elkéső, mindennel az utolsó (utáni) pillanatra elkészülő, több dologra egyszerre koncentrálni képtelen valaki. Az iskola a szomszéd utcában, de mi egészen második osztály második félévéig minden nap az utolsók közt estünk be, és nem azért, mert ő olyan tesze-tosza, hanem mert ő is és én is olyan tesze-tosza. Mert vagy az volt, hogy este nem bírtam elaludni, ezért reggel ment a felkelés nehezen, ami után nyilván kapkodás következett; ha valami csoda folytán kidobott az ágy időben mégis, akkor ennek örömére biztos eszembe jutott, hogy pl. akkor még gyorsan elmosogatok, amibe aztán úgy belefeledkeztem, hogy a vége megint majdnem késés lett. 

Bandita apukája pedig mérnökemberhez méltóan csendes, a saját világában elmerülős típus, az a fajta, aki mellett felrobbanhat bár egy atombomba, az sem zökkenti ki abból, amiben éppen elmerült. A főiskola 4 évét 7 év alatt sikerült befejeznie, és nem azért, mert nem volt meg hozzá az esze, hanem azért, mert olyan patópálurasan vette fel a tárgyakat, a maga tempójában, mint aki nem siet sehová, mert hát nem sietett sehová, munka mellett csinálta. Aztán mégis csak az egyik legjobb hangmérnök lett belőle közel 's távol. 

Szóval nyugodtan elmondhatom ezek után, hogy a kisfiunk halmozottan hátrányos helyzetű; mit is csodálkozik akkor bárki, hogy noszogatni kell mindenért és nem azért, mert lusta, hanem mert szórakozott. Volt olyan reggel, hogy visszafordult az ajtóból, mert ő még wc-re menne, aztán pár perc múlva, mikor a türelmem fogytán utána mentem, az én kicsi szívemet ott találtam békésen a wc-én ücsörögve: olvasta a csillagászatos könyvét♥

A Márti néni ezt nem érti; ő azt várja el, hogy egyik gyerek olyan legyen, mint a másik, valahogy nem akarja elfogadni, hogy két gyerek sem egyforma, de én tuti biztos vagyok benne, hogy minddel meg lehet találni a közös hangot, csak keresni kell. Ő nem szeret keresgélni, helyette panaszkodik, hogy Bandita lassú. 

Olyan édes ám pedig:) Péntekenként, mikor a táskát is haza kell hozni hétvégére, a többi gyerek szépen jön ki a tanító nénivel a suli elé 4-kor; bezzeg az enyém még sehol: általában még vagy a cipőjét keresi, vagy jó esetben kullog a fordulóban, komótosan...

Második félévben mondjuk már mutattunk azért fejlődést: általában már 7:20-kor elköszöntünk az iskola előtt, így legalább már azért nem szólhattak, hogy az utolsók közt érkezik. Ha idén ezt bírjuk tartani, én már annak is nagyon fogok örülni...

A többit meglátjuk.