Semmi. Minden.

2016.jan.09.
Írta: HoldViola 3 komment

Az öcsémmel egy idős

...ez 8 évet jelent a javamra, amit egyébként jó néhány hónap munkakapcsolattal mögöttünk, a karácsonyi bulin tudtam meg, totál le is fagytam az infótól. 

Ezt ő is észlelhette, hozott nekem egy pohár bort az oldódást segítendő, majd finoman megsimogatta az asztalon pihenő ujjaim, ami a külső szemlélő kedves kolléganőm szerint a szexuális vonzalom jele. Tegnap lementünk kávézni a büfébe, próbáltam könnyed maradni beszélgetés közben, de inkább nem ment, mint igen, szerintem érzi ő is, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel. 

Kezdek vonzódni hozzá, de ahhoz semmi kedvem, hogy a szép és fiatal barátnője mellett legyek az üdítő változatosság

Haladás

Most nem írok arról, hogy az újév leginkább csak szorongást hozott számomra és reggel gyomorgörccsel keltem, úristen, mi vár rám bent, hogyan fogunk megküzdeni az előttünk álló hónapok feladataival, inkább írok arról, hogy végre újra jelentkezett az építésvezető a villamos és gépészeti egyeztetés időpontjának megbeszélése miatt, én pedig ujjongok!

Tovább
süti beállítások módosítása