Közben az is történt, hogy eladtam a vidéki lakásunkat és erős felindulásból vettem is másikat közelebb Budapesthez. 

Igazából nem ezt, nem így és nem most akartam, csak elfogyott a türelmem. A bérlő egy év után, egyik napról a másikra azzal hozakodott elő szeptember közepén, hogy októbertől állítsak ki számlát mind a bérleti díjról, mind pedig a rezsiről, mert a munkáltatója költségként el akarja számolni. Mondanom sem kell, hogy a mostani helyzetemben ez púp lett volna a hátamra, hiszen a hétköznapjaink menedzselése már most is komoly kihívást jelent számomra a munka mellett. Utána néztem, milyen többlet adminisztrációval járna mindez, és ami azt illeti, annyira nem is tűnt bonyolultnak a dolog, azonban be kellett volna vonni a bérleti jogviszonyba a céget is, amit végképp nem akartam, mert az ügy kapcsán megejtett telefonbeszélgetések alapján nem alakult ki bennem az ehhez szükséges bizalom. Aztán egyik este, mosogatás közben azon gondolkodtam, mennyire hiányzik már az, hogy megint a sajátunkban legyünk, itt van ez a bútorozott bérlemény, amiben ugyan már másfél éve lakunk, a több tíz éves, leharcolt bútorok között nem tudom otthon érezni magam igazán, hiányzik a saját ágyam. Nincs bennem késztetés arra, hogy a környezetünket különösebben szépítgessem, magunkra szabjam, ezt a projektet némi szoba-átrendezéssel, két díszpárnával, az ablakra felrakott függönnyel, és egy asztalterítővel letudtam. Jó, gondozom a növényeimet lelkesen, nagyon szépek, a vitorlavirág idén először vitorlát bontott, és a balkonládába ültetett virágok is üdék még. Bár Bandita szobájába nemrég új ágy került, és elmondása szerint jól érzi itt magát, az ideiglenesség hangulata uralja a teret, hiszen például ki sem csomagoltunk mindent, csak ami a mindennapokban feltétlenül szükséges. Még a merőkanalat is minden hétvégén kartondobozból veszem elő, majd szépen visszateszem, amikor a vasárnapi ebéd után elmostam. Szóval addig-addig merengtem, hogy fel is hívtam az ingatlanost gyorsan, hogyan állnak most a lakásárak odaát?! Szerinte felfutott már a piac, amennyire lehetett, ha gondolkodok az eladáson, most érdemes megpróbálni, ami infó engem tovább lökött abba az irányba, hogy lépjek. Léptem is, beszaladtam másnap a bankomba kérni egy példányt a forintosításról szóló értesítőkből, mert április óta nem bírtam még átvenni. Nem könnyítették meg a dolgom az információk: az euro-hitelem szépen fogyott az évek folyamán, azonban a 2008-ban 3 800 000 forintnyi svájci frank-tartozást 7 évnyi törlesztés mellett is sikerült közel 6 200 000 Ft-ra duzzasztani. Innen jó nyerni. 

Megírtam hát a bérlőnek, hogy átgondoltam a kérését, de a közöttünk létrejött bérleti szerződést én módosítani nem kívánom. Ha neki már nem felel meg, a vonatkozó szabályok betartása mellett jogosult felmondani a megállapodást. Jeleztem egyúttal, hogy az eset kapcsán világossá vált számomra, hogy ilyen bonyodalmak nélkül is elég bonyolult az életem, ezért úgy döntöttem, megválok a lakástól. Amíg benne lakik, legyen szíves lehetővé tenni az ingatlanosnak a mutatást; ha maradna mégis és elkel a lakás, természetesen a rám irányadó három hónapos felmondási időt tiszteletben tartom. Amint az várható volt, a munkáltatója nem engedte neki, hogy tovább maradjon, ezért felmondott október elsején. Jó nagy hisztit is csapott, mert hóközi elszámolást kért volna a kiköltözése napjával, amit viszont a szerződés nem tett lehetővé számára. Elmondott indulatból mindennek, aztán meg kért bocsánatot, amikor megnézte, mit írt alá anno: hónap végére, 30 napos felmondási idő tartásával mondható fel a szerződés. Annyi engedményt tettem irányába, hogy a rezsit a tényleges kiköltézése időpontjáig számítottam fel. 

A közvetítő nem hozott egyetlen érdeklődőt sem, ezért október 4-én feladtam egy privát hirdetést is a Jófogáson. Aztán meg persze vagy nem értem rá felvenni a telefont, vagy felvettem és kiderült, hogy ingatlaniroda a hívó. A következő pénteken délután bejelentkezett egy idősebb úr a feleségével, a bérlő éppen ott volt a lakásban csomagolni, így szét is nézhettek. Este ajánlatot tettek, vasárnap pedig - ugyanazon a napon, amikor leutaztam a bérlővel elszámolni - már foglalóztak is. Az a hétvége nagyon rossz volt, nagyon megterhelő érzelmileg egyébként is, ha Szúrós Szeműt igazán érdekelte volna, hogy vagyok, azt is el tudtam volna panaszolni neki, hogy álnok módon meg akarják venni a lakásom, én pedig egy órával ezelőtt belementem, ők azt hiszik, hogy 650 ezret alkudtak, de én tudom, hogy valójában csak 250 ezret, de nem is érdekel, meg is érdemlik, hogy becsaptam őket, mert ott szerettem a szerelmem, most viszont már az övék lesz, én meg nem alhatok ott soha többet már, és nem tudom, mikor és mennyiért sikerül másik lakást vásárolni, a két végtörlesztett forintosított hitelem helyett mennyi kölcsönt kell igénybe vennem, kapok-e annyit a maradék önerőmmel, mi lesz, ha kirúgnak, és majd nem tudom fizetni, jó miért rúgnának ki, hát azért, mert bármi lehet és az ellenkezője is kiszámíthatatlanul... Következő héten pénteken szerződtünk, a hosszú hétvégén a tesómmal kiürítettük a lakást, a bútorokat és egyéb még ott lévő ingóságokat elszállítottuk, múlt szombaton pedig átadtam az új tulajdonosoknak a kulcsokat. Az adásvételi szerződés megkötésének és a végtörlesztésnek az adminisztrációja horror volt, egészen egyszerűen azért, mert arra alkalmatlan embernek sikerült minderre meghatalmazást adnom; külön bejegyzést kérne a történet, de nem akarok emlékezni sem rá, mögöttem van. 

Közben nézelődtem, azon a környéken szerettünk volna maradni, ahol most lakunk, leginkább azért, mert szeretjük ezt a lakótelepet, és ne kelljen Banditának megint iskolát váltani, de az ugye belátható, hogy nem adunk 18-19 milliót egy 30 éves, felújítandó, 2 szobás panellakásért?! Nagyon rá volt állva pedig az agyam erre, nem akartam én kilépni ebből a keretből, aztán egyik este, miután megint jól felhúztam magam, micsoda rettenetes lyukért képesek emberek milyen pofátlanul sok pénzt elkérni, elkezdtem nézelődni, vajon mennyibe kerülnek mostanság a budapesti és Budapest környéki településeken lévő, új építésű lakások, ha a használt ára ennyi? Így találtam rá egy épülő lakóparkra az agglomerációban, a most épülő ütemben még néhány szabad lakással, elég kedvező áron. Ajánlottak földszinti lakást kertkapcsolattal, és nagyon hangulatos tetőtérit is, ahol kisebb a négyzetméter ár a holtterek miatt; a kínálatban olyanokkal is, ahol van ablak a fürdőszobán. Másnap délelőtt, miközben Banditával a régi szobájában a bútorait csavaroztuk szét, arról beszélgettünk, hogy talán csinálhatnánk minőségi cserét, ha már így alakult. Újra felhozta nekem, mennyire vágyik egy kiskutyára, iskolát is váltana megint, csak legyen egy kis kertünk, ahol tarthatnánk kutyust is akár. Én szertek magasan lakni, kávézás közben erkélyről nézelődni, a földszinti lakással kapcsolatban ráadásul komoly félelmem volt, nehogy sötét legyen, felhívtam hát az értékesítőt, hol tart az építkezés, kimehetnénk-e valamelyik hétvégén, különösen a fényviszonyok miatt szétnézni egy kicsit. Nem, ma nem alkalmas, költözünk éppen, mire felajánlotta a másnap délelőttöt megjegyezve, hogy jó is, ha nem halogatjuk, mert vasárnap estig érvényes az engedmény. Nem vittem pénzt magammal, nem akartam elkapkodni a döntést, de szépen nézett rám a kisfiam és kemény 3 perces tétovázás után rámondtam, hogy jól van. Nem olyan kis város azért, bankautomata van. 

Hát így.