Munkából mentem a koncertre, agyban még dolgoztam, a telefonomba bújva a hozzám intézett sürgős felsővezetői levelet próbáltam felfogni még kezdés előtt. Ismerős, kedves hangot szűrtem ki a zajból, felnézve ő állt előttem, pusziért hajolt felém, és valami olyasmit kérdezett, hogy mi újság velem. Annyira futotta zavaromban, hogy még melóból, amit csodálkozva ismételt el, majd a következő pillanatban már szaladt is tovább, én pedig maradtam egyedül a felismeréssel, milyen jól esett volna a figyelme, milyen nagy szükségem lett volna arra, hogy meghallgasson, bárcsak elpanaszolhattam volna, mennyire fáradt, magányos és szomorú vagyok, hogy bele vagyok betegedve ebbe a lelketlen feladatba. Fagyott szívvel hallgattam végig a koncertet, hívtam egy taxit, hazajöttem, válaszoltam a levélre, és még két másik sürgősre.