Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.(Csukás István)
Mára csak ennyire futja, de a lényeg benne.
Kolléganő hívogatja a férjét napközben. Ezt hallgatom egész héten.
Szia Nyuszikám, felébredtél?
Mit csinálsz, Macika?
Puszinyuszi, ebédeltél?
...
Bazmeg hogy nem fullad meg az a másik?! Meg mi az, hogy Nyuszika? Meg ez a degradáló Macika? PUSZINYUSZI??!! Pláne egy Férfinak??!
Meghalnék... és akkor rögzítsük újfent, hogy ez az egész számomra megint csak az önmegismerés miatt érdekes: meg_hal_nék, ha nem őt nyírnám ki már a második ilyen húzásnál. Ide ne merd írni kommentbe, hogy törődés, meg szeretet, mert kimoderállak.
