Most mesélte el a Feri Atya egy előadásban, hogy a kötődő szeretet sajátja a függés, de nem a függőség. Függök a másiktól, hiszen pl. a hangulatomat befolyásolja az övé, nem lehetek jókedvű, ha egyszer a szerelmem bánatos, stb., viszont ez a függés összeegyeztethető a szabadsággal, míg a függőség nem, utóbbi éppen ezért kifejezetten ellenjavallt.  

Na jó, megint tanultunk valamit. Ezek szerint nekem nem a függéssel, hanem a függőséggel van bajom, amikor azt mondom, hogy nem a házasságtól írtózok, hanem attól, amit emberek csinálnak belőle. 

Én az enyém, te a tied, és boldogan élünk, míg meg nem halunk, lehetőleg azt is szex közben, végelgyengülésben:) 

Kell még azért ez a "változás"-záradék is a szerződésbe biztos, ami biztos: "Ha vége van, akkor egyszerűen szólj, hogy vége, és kész. Vagy hogy most már el akarsz menni. De nem kell az ajtót bevágnod magad után, csöndesen is becsukhatod."

Igen! Képzeld el, hogy valamelyik nap munkába menetben az Akadémia melletti magas ház tetéjén láttam egy ácsot biztosítókötél nélkül dolgozni, úristen, de bátor ember! Találkoztam a belvárosban egy nénivel, akinek kék volt a haja ezüst csíkokkal, a Padthai Wokbarban pedig próbáltam pálcikával megenni a kedvenc kétszer-csípős tésztámat, de kb. 10 perc után elfogyott a türelmem, és fogtam egy villát, mert micsoda hülyeség már, hogy két pálcikát négy ujjal, és egyébként is rettentően nyomta a pálcika a gyűrűsujjam, és már nagyon éhes is voltam, viszont amíg próbálkoztam, legalább jókat nevettem magamon. Hoztam azért haza egy garnitúrát és gyakorolok szorgalmasan, mert amúgy jó móka, csak nem tanácsos éhesen próbálkozni:)

Tegnap reggel meg volt az, hogy mikor lenéztem a Lánchídról, éppen elhaladt alatta egy nagy hatalmas teherhajó, nekem meg eszembe jutott, hogy James Bond hogy leugrana rá!  Este pedig, hazafelé menetben telis tele volt a víz nem tudom milyen madarakkal, kacsák, vagy sirályok lehettek?! nem tudom, de nagyon hangosak voltak, szerintem éppen azt beszélték meg, milyen szép az este, és mindjárt jönnek fel a csillagok...

Azok ott a madarak, vagyis ami látszik belőlük. 

...a vonat erőteljes fékezése zökkentett ki a történetből. Letörölve a párát az ablaküvegről, a város pályaudvarának fényei tűntek fel, úristen, hazaértünk! 

Épp csak annyi időm volt, hogy a csizmát a lábamra felrántsam, kabátot a fogasról lakapjam és a másik kezemben a könyvvel és a táskámmal szaladjak az ajtóhoz. 

A csizmámon a cipzárat már a peronon húztam fel, majd sál, kabát... Még jó, hogy kapcsoltam, különben újabb fél óra múlva szállhattam volna le egy másik városban. 

Pff...:)

Szombaton megint túlvásároltam magam teherben. A bicaj kosarában úgy 7 kiló cucc volt, az apraja egy szatyorban lógott a kormányon. Gondoltam iszok még hazaindulás előtt; a vázat a két térdem közé szorítva próbáltam megoldani a dolgot. Sajnos nem voltam elég ügyes, ivás után véletlenül mindkét kezemmel elengedtem a kormányt, hogy az üdítőt a helyére visszaigazíthassam. Ettől persze a bicaj kibillent az egyensúlyából, és már dőlt is el. A kosár kipattant a helyéből és messze repült, belőle pedig minden szanaszét. A kukorica- és a 2 babkonzerv, ráadásnak még az almák is, amikre persze nem zártam rá a zacsit rendesen. A szatyorból megint csak elgurult, ami csak tudott. Az első Juj! után elkezdtem nevetni, és csak nevettem, még akkor is nevettem, mikor már szedegettük össze a holmikat a tér közepéről. 

Erre a gyerekem: 

Anya! Normális ember ilyenkor pánikol, te nem tudod?! 

Tegnap óta tudja már ő is, hogy nincs ilyen törvény...:) A pánikolást valódi problémákra tartogatom. 

Ha láttál egy lányt egy téren, szétszaladó almákat és konzerveket szedegetni nevetve, én voltam...