Jo Nesbo: Csótányok
Könnyű szellő simított végig a haján. Harry egy kiszögellésen állt a tető szélén és a várost nézte. Ha hunyorított, a kép vibráló, csillogó fénytakaróvá változott.- Gyere már le onnan! - szólalt meg egy hang mögötte. - A frászt hozod rám.Liz egy nyugágyban ücsörgött, sörrel a kezében...
...a vonat erőteljes fékezése zökkentett ki a történetből. Letörölve a párát az ablaküvegről, a város pályaudvarának fényei tűntek fel, úristen, hazaértünk!
Épp csak annyi időm volt, hogy a csizmát a lábamra felrántsam, kabátot a fogasról lakapjam és a másik kezemben a könyvvel és a táskámmal szaladjak az ajtóhoz.
A csizmámon a cipzárat már a peronon húztam fel, majd sál, kabát... Még jó, hogy kapcsoltam, különben újabb fél óra múlva szállhattam volna le egy másik városban.
Pff...:)
