...mert tegnap egy jó kis gyomorrontással tért haza Bandita a vendégségből. Nem vészes, a hasa fáj egy picit, meg persze rohangál a vécére két óránként. A köztes időben pedig örömködik, hogy kólázhat legalább. Szolidaritásból diétázok vele én is, mert az csak nem járja, hogy amíg ő éhkoppon, én jóízűen falatozzak mellette. Olvasgat módjával, tévézik és persze gépezik. Néha eltűnik a szobájában, majd visszatér hozzám, mert elég volt egyedül.

Sokszor elmorfondíroztam már azon, vajon jól csinálom-e, hogy igazából nem nyaggatom, nem erőltetek rá különféle szabadidős elfoglaltságokat, a "nagy" beszélgetéseket pedig inkább a fürdés idejére és a lefekvés előtti időre tartogatom. Ha van valami, amivel ki lehet kergetni a világból (a szép képeket megosztó és kényszeresen kötögető anyukákon kívül), akkor az a gyerekét folyamatosan nyaggató, őt mindig "értelmesen foglalkoztatni" akaró anyuka (rém)képe az. Ettől én oly távol állok, ami miatt azért jobb pillanataimban elfog a lelkiismeret-furdalás persze, mert most akkor én "szaranya" vagyok?! Amikor az imént elolvastam ezt az írást, kicsit megnyugodtam, de azért felolvastam a gyereknek is ebéd közben, mert kíváncsi voltam, mit gondol róla.