Most csak kerültem-fordultam, mert jönnöm kellett haza sietősen, hogy odaérjek a gyerekért, de még így is olyan jól esett kimozdulni egy kicsit. Az előadás 10-kor kezdődött, én viszont már 9-re beértem az Egyetem térre, és mivel már állatira éhes voltam, úgy döntöttem, hogy kényeztetni fogom magam egy finom reggelivel. Megfigyeltem egyébként, hogy kajajeggyel sokkal lazábban vagyok, valahogy kevésbé vigyázok rá, mint a kp-ra. Meg kellene javulnom ebben is, csak hát az a baj, hogy nem nagyon akarok, mert ennyi erővel lemondhatnék akkor minden élvezetről.

A Café Alibiben még soha nem jártam ezelőtt, de most kitaláltam, hogy ezentúl a legkedvesebb hangulatjavító intézkedésem lesz az előadás előtt náluk töltött egy óra! Bevackoltam magam egy kis boxba a bejárattól balra; a lejátszóból halk zene szólt, ami nem zavart abban, hogy elmerülhessek a gondolataimban és gyönyörködhessek a miliőben. Az étlap szerint ham and eggs-et ettem, ami szerintem szimpla sonkás tükörtojás volt:), de ez szemernyit sem vett el az értékéből, sőt így még inkább hercegnőnek érezhettem magam:) Hoztak hozzá finom baguettet is, amit leszeletelve picit megpirítottak úgy, hogy finom ropogós legyen kívülről, de azért belül puha maradjon. Megengedtem magamnak egy cappuccinot is végül, miközben csak úgy néztem ki a fejemből. Kint tombolt a hideg, szemerkélt az eső, én mégis olyan boldog voltam: 10-es skálán legalább 5 pontot emelkedett a hangulatom ettől a náluk töltött egy órától. 

Utána igen gyorsan vissza kellett szállnom a földre, mert a személyi jövedelemadóban semmi költői, semmi romantikus nincsen:) 

Persze nem is én lennék, ha reggel elindulás előtt felírtam volna a vissza-vonatokat, így teljesen a véletlenre bíztam magam, de épp jókor érkeztem ki a pályaudvarra, mert 15 perc múlva indult a vonat. Mit szépítsük, a seggem befagyott, de nem húzok nadrágot csak azért sem!:)

Megfigyeltem, hogy jogi egyetemista körökben még mindig megy az urizálás, a csajok játszák az agyukat  a mindenféle blézerekben, amiktől rosszul vagyok egyszerűen. Nekem még akkor is nehezemre esik felvenni, ha tárgyalni megyek.

Mikor hazaértem, nekiálltam gyümölcstortát sütni a főnökünknek, akit ma köszöntöttünk fel a szülinapja alkalmából. Két darabot csináltam, hogy Banditának is legyen nassolni való.  Épp olyan tökéletesen sikerültek, mint eddig minden alkalommal: gyönyörű magas, hibátlanul formás tészta, rajta rengeteg gyümölccsel és persze a zselatin sem áztatta el a tésztát. Ma mindenki engem dicsért;  el voltak bűvölve, mert ilyen gyümölcstortát eddig csak cukrászdában fogyaszthattak.    

Mikor hazaértem, nekiálltam gyümölcstortát sütni a főnökünknek, akit ma köszöntöttünk fel a szülinapja alkalmából. A sütő hőfokát nem jól állítottam be: 175 fok helyett véletlen 200-ig tekertem, aminek az eredményeképpen kívül majdnem megégett (jó. megégett), belül összeesett. Egészen konkrétan olyan lett, mint a cipőtalp. Ettől annyira elkenődtem, hogy a következőhöz már hozzá sem fogtam, így a kollégák ma ropit rágtak a köszöntésen. 

Fuck. 

:)