Micsoda hülyeség már: mész az utcán, mondod a gyereknek, hogy szeretnél még sétálni egy kicsit, ne menjünk vissza a lakásba még; mire ő azt mondja neked, hogy inkább forduljunk a következő saroknál haza-irányba, mert ő már vacsizna.

Tényleg anya! Mit fogunk vacsizni???

Jaj már... Ezt most pont úgy kérdezted, mintha bármikor is lett volna olyan, hogy nincs a hűtőben semmi, mikor mindig van benne valami finomság:)

...és ahogy kimondod, beugrik egy ritmus, egy dallam, néhány szófoszlány múltból, és máris azt hiszed, hogy ez az, ami. Aztán persze mégsem, mert nyilván nem, csak megtréfált a botfüled szokás szerint.

Más. Szomorú vagyok csak úgy, de nagyon. Szeretethiányom van. Hiába mondják, hogy szeretnek engem, akik szeretnek engem; nem éreznek engem, nem értenek engem; ott vannak körülöttem, nekem mégis olyan, mintha fényévekre lennének tőlem. Nem rokon lelkek, mintha másik bolygón élnének:( Nincs legjobb barátom, nincs játszópajtásom:(