(A múltkori, kedves kommentelővel folytatott beszélgetésnek hála tisztult a kép valamelyest)

Valahogy ezt a szégyen, én hibám - kötést kell a szexualitástól elválasztani. (Ez ügyben már komoly fejlődést mutatok; képzeld el, hogy ma levettem a könyvespolcról ezt a könyvemet, na és egyáltalán nem esett rosszul belelapozni, sőt magammal vittem a fürdőkádba és fürcsi közben szépen komotósan át is olvastam megint, ami közben nem fedeztem fel magamban a korábbi viszolygásnak a szikráját sem. Neked ez most biztos furcsa, és ez jó is, mert az azt jelenti, hogy nincsenek ilyen szintű problémáid. Én viszont már ilyen kicsi előrelépéseknek is örülök, mert tudom, honnan indultam, és ahhoz képest ezek a kicsi lépések hatalmas előrejutásnak tűnnek.)

Szeretnék megint csókolózni, hiányzik az intimitás, ami nélkül nem lehet élni, vagy ha lehet is, én nem akarok, mert kezd már elég szar lenni. 

A játékosság is hiányzik, de leginkább a gyengédség, az érintés; elfogadó légkörben adni-kapni lenne már jó nagyon. 

Nem, nem vagyok most jól, ha kérdeznéd, hogy vagyok, azt mondanám, hogy nyűgös vagyok és szomorú, amiért nem vagyok (akkor sem) elég rugalmas, ha arról kell dönteni, hogy a testem kinek adjam és kiét fogadjam. El kéne kurvulnom kicsit, de nem tudok, így helyette csak nyafogok.  

Viszont B. levágta a hajam középütt elválasztósra, és ha beleteszem a csini hajráfot, amit Cicától kaptam a szülinapomra, éppen úgy nézek ki, mint Hófehérke.