Előbb kellene rendbe jönnöm ebből és csak utána ismerkedni, vagy éppen egy új szerelem tud majd rendbehozni? 

Utóbbi esetben mennyi annak az esélye, hogy találkozok egyszer valakivel, akinek lesz türelme kivárni, míg igazán közel tudom engedni magamhoz? 

Egyáltalán van-e jogom elvárni bárkitől is a mai világban, hogy időt adjon nekem, sok időt, ha kell? 

Látom magam előtt azt az ackifejezést, mikor közlöm az úriemberrel, hogy "elmászkálhatunk ide-oda, szeretnék veled koncertre, moziba, táncolni járni, nagyokat sétálni a szabadban, kirándulni, lovagolni, együtt főzni, jókat nevetni és veled sírni, ha épp úgy hozza a jósorsunk, idővel foghatjuk egymás kezét és ölelkezhetünk is, sőt akár aludhatunk együtt; össze is bújhatunk tulajdonképpen, mert összebújni amúgy nagyon jó. Viszont tudjál róla, hogy a szexhez még szégyenérzetet és bűntudatot társítok, úgy hogy ettől többet ne várj tőlem, míg ez el nem múlik. Mikor múlik el? Ja... Azt nem tudom, de ha fontos vagyok neked, kivárod."

Király. Ettől bárki el lenne ragadtatva biztos.  

Erre mondják a jogban, hogy tisztességtelen szerződéses feltétel, vagy valami ilyesmi. Akkor is megtámadható érvénytelenség címén, ha egyébként aláírtad. 

Most nagyon szomorú vagyok, nagyon reményvesztett és szerethiányom is van. MIlyen jó lenne, ha járna erre megint olvasó, aki együttérez velem és megnyugtat, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy most látom.