Nem tudok aludni, ébren tartanak az emlékek, pedig közben már átfordult a naptár is. Alvás helyett most is, mint ezen a napon a legtöbbet mindig egy apró Angyalkára gondolok, aki leszállt egy kicsit a földre, de úgy döntött, hogy nem tetszik neki ez a világ, nem kéri a szülőket, akikhez a véletlen küldte, így inkább visszament az égbe... 

...2008. szeptember 13-án, éppen a szülinapomon, hogy biztosan megőrizzem a szívemben és vigasztaljon ezen a szomorú napon az, hogy minden szülinap közelebb visz hozzá. Hátha legalább ott vigyázhatok majd rá, ha már itt a földön megóvni őt nem tudtam:(

Sírtál minden éjjel,
 Könnyeid tengerével
Visszahozni nem tudod már, ki messze jár.
Próbálod gondolatban,
Lassan láthatatlan leszel,
És követed az ég felé, hív egy új világ.

 Távolból hozzád szól:
Amíg a földön élsz, oda tartozol!
Várj még, s ha jó leszel
Hidd el, Te is ide érkezel!

Ne sírj hát, hiszen hálát ad az ég
Azokért, ki útra kel a fénnyel,
 Ne félj, a lelke él,
Csak elbújt egy felhő mögé.

Újból átölelnéd,
Lennél, aki megvédenéd,
Mindentől, mindenkitől.
 Némán elkísérnéd felhőkön át,
De az ég kapuját nem lépheted át.

Engedd el, mennie kell,
Hiszen Ő a földnél jobbat érdemel!
Így jó, nem éred el,
De átölel majd, ha jó leszel!