...és utána reggel lett és olyan rossz volt, mert amíg álmodtam, olyan valóságos volt, és amikor felébredtem, nem jöttem rá rögtön, hogy csak álom volt, és ettől utána még rosszabb volt, mintha rögtön leesett volna. Na ezt most jól megaszontam. Mindegy. 

A lényeg, hogy álmomban Páncélos Lovag bemutatott a barátainak, akiket már olyan régóta szerettem volna megismerni. Ez biztos ilyen szimbolikus dolog, mert azt jelentette volna, hogy felvállal a világ előtt; talán ezért (is) volt számomra mindig olyan fájdalmas, hogy nem ismerhetem őket személyesen. Szóval ott tartottam, hogy bemutatott nekik valami összejövetel-félén. Inkább ők beszélgettek, én meg rám nem jellemző csendességgel figyeltem, túl sokat nem szóltam, mert nagyon féltem, nagyon izgultam. Emlékszem, hogy leginkább szakmáztak és zenéztek, én pedig egyszer csak odamentem Páncélos Lovag nekem legkedvesebb barátjához, átöleltem, adtam neki egy puszit és könnyekkel küzdve elmondtam neki, milyen nagyon vágytam, hogy egyszer eljöjjön ez a pillanat, mikor mi találkozunk, aztán biztosítottam róla, hogy szeretem a barátját tiszta szívből és megigértem, hogy boldoggá teszem minden erőmből...

...aztán felébredtem.