...arról beszélgettünk M-mel a foglalkozáson, mennyire nem megy ez nekem a magánéletben. Képzeld el, hogy még azon is szorongok mindig, hogy a lakásom bérlőinek elküldjem az előző havi rezsi-elszámolást a térítés érdekében. Aztán ha késnek a fizetéssel, még én érzem rosszul magam, amiért emlékeztetnem kell őket. Ilyenek. 

M. arra kért engem, próbáljam őt meggyőzni a nemről, amikor ő igent mond. Nem sok idő elteltével feladtam, hogy jó, legyen "igen", csak hagyjuk abba már...  Nem volt tétje a dolognak, hiszen csak "játszottunk", én mégis elég hamar engedtem, a kérdésére pedig erős szorongásról és gyomromban gombóc-érzésről tudtam beszámolni. 

Ezek után azt kérte tőlem, próbáljam meg megkeresni az első olyan helyzetet a múltban, amikor konfrontálódnom kellett valakivel, nekem pedig magától értetődően ugrott be ovis koromból a sokszor máskor is bevillanó piros kantáros szoknya, amit nem akartam felvenni. Enyém volt a piros, a hugomé ugyanolyan szabásból a rózsaszín. Lakodalomba vittek volna minket a nagyszüleink olyan messze élő rokonokhoz, akiknél nagyon szerettem lenni. Szerettem a hegyeket, a gesztenyést, a Dunakanyart és a vidám beat-miséket is, amiket az unokatestvéreim tartottak a falu templomában sok gitárral és énekkel. Anyukám azt mondta, hogy csak akkor mehetek el hozzájuk, ha felveszem a kisszoknyát, én pedig nagyon sírtam, mert elmenni ugyan akartam a mamival, de nem akartam viselni azt a rettenetes ruhát. Persze jól kikaptam, mert "hisztizek" és persze végül csak fel kellett venni; emlékszem, milyen bánatos voltam, mennyire gyűlöltem az egészet és nem vigasztalt meg engem senki.  

Sokszor eszembe jut mostanában az is, mennyire féltem mindig éjjel egyedül pisilni menni. A gyerekszobánk az emeleten volt a fürdő mellett, a wc viszont a földszinten, szinteltolásos ház lévén hatalmas belmagassággal, hideg fehér falakkal és ott volt a padlásfeljáró is, egy kísértetiesen robusztus padlásajtóval, ami mögött "kitudja, mi lehet" és rettegtem a pókoktól is, amik a wc mennyezetén és a sarkokban tanyáztak. Álltam a háló ajtajában, kértem anyát, hogy kísérjen le, de  ha még ébren is volt, rámförmedt csak, hogy ne hisztizzek már, nincs ott semmi. Ha a hugival mindketten fent voltunk még, lekísértük egymást, különben egyedül kellett lemenni. Ha esetleg anyáék már aludtak, sutyiban a kádba pisiltünk, de amiatt meg azért volt bűntudatom, mert ugye ez szabálytalan. 

Aludjak inkább, tudom.