Ez most egészen borzasztó volt megint, viszont valamiért emlékszem is rá nagyon élénken, talán mert rettentően felkavart érzelmileg. 

A közvetlen előzmény az lehet, hogy tegnap este beregeltem egy társkeresőre, adjunk már esélyt a dolognak alapon, hátha találnék játszópajtást. Nem esett jól, nagyon nem, a férfiakat, akiket találtam, rettenetesnek láttam. Legtöbbjük már fénykép alapján is unszimpatikus volt, na és azok az adatlapok! Nagyképű lekezelős, "akkora arcom van, hogy a földre nem lépnék, ha nem volna muszáj"-típusú bemutatkozások, szófosásos magasröptű, "intellektuális vagyok" szövegek, amiktől megint csak rosszul vagyok egyszerűen, aztán a kitöltetlen fantomok, és "ne legyen gyereke" garmadája. 

Ezek után azt álmodtam, hogy találkozóm volt valakivel. Nem tudom, hogy ki volt ő, de álmomban nem volt ismeretlen. Nem tudom ezt most értelmesebben leírni, de az a lényeg, hogy bizonyosan nem első találkozás volt, hanem többedik, de legalábbis ismertem már őt valahonnan. (Amúgy nem tudom, hogy ki volt, felébredve nem jutott eszembe senki, akire akár csak hasonlítana.) A találkozóra azzal az elhatározással mentem oda, hogy "igenis adnom kell egy esélyt, hátha..." és azt mantráztam magamnak, hogy "evés közben jön meg az étvágy", szóval hagyjam hogy csak úgy történjenek a dolgok és jó lesz majd. Köszöntünk, beszélgettünk, nevetgéltünk, amikor is a következő pillanatban magához húzott, hogy megcsókoljon engem. Először próbáltam magam átadni a pillanatnak, ezért engedtem a közeledésének, amikor viszont a nyelvét megéreztem a számban, egyik pillanatról a másikra téptem ki magam a szorításából, és taszítottam el magamtól, miközben azt kiabáltam, hogy "HAGYJÁL BÉKÉN, ÉN EZT NEM AKAROM, EL AKAROK MENNI, NEM AKAROK ITT LENNI, NEKEM NEM ERRE VAN SZÜKSÉGEM!" A faszi köpni-nyelni nem tudott, aztán valamit kiabált utánam, de nem figyeltem rá, hátra sem néztem, úgy szaladtam el tőle... Arra ébredtem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéből, kivert a víz teljesen. 

Kicsit megnyugodtam, de visszaaludni már nem tudtam. Eszembe jutott egy beszélgetés-töredék ott a klub előtt, Szúrós Szeművel. A tetoválásokról beszélgettünk; elmeséltem neki én is, hogy anno - utalva a tetoválásom helyére és az alakzatra - először csak annyit közöltem édesapámmal, hogy "mostantól sárkány őrzi a Várat", amikor pedig megtudta, miről van szó, hogy ki volt akadva, úristen! - amire Szúrós Szemű meleg mosollyal jegyezte meg, hogy "Végzi is a dolgát rendesen az a sárkány, nem igaz?!:)" - én pedig rettentő zavarban, lángoló arccal ugyan, de mégis csak elismertem, hogy "végzi a dolgát, igen".

...és tényleg. 

Visszagondolva erre a beszélgetésre, nem helyezkedtem védekező pozícióba a megjegyzésétől, nem hőköltem hátra, valahogyan magától értetődő volt kimondani a kimondhatatlant. Talán ilyen lehet, mikor a Férfi kezében ott a kulcs, ami az ajtót nyitja...

update (2013. 12. 31. 09:02): a társkeresőről töröltem magam. Nem jó nekem.