Majdnem két év távlatából ez a levél... Ha megkérdeznéd a miértem, leginkább azért kellett megírni ezt a levelet, mert már annyira beszűkült a mozgásterünk (pontosabban az ő mozgástere a házasságában), hogy egyszerűen nem tudtunk létezni benne. Egészen egyszerűen úgy gondoltam, hogy ha együtt élnénk, én tudnám biztosítani számára azt a szabadságot, ami ahhoz szükséges, hogy úgy tudja fenntartani ezt a kapcsolatot, hogy a családját se veszítse el miatta...

Most értem haza nemrég, itt ülök és nyelem a könnyeim, mert nem tudtam elmondani, amit akartam, annyira féltem, és most meg már mérges vagyok, hogy megint elbénáztam. Átküldöm most már, hátha elolvasod, hátha fontolóra veszed, hátha... 

Az alapvetés az volt, hogy neked családod van, feleséged és gyerekeid, akiktől nem akarsz elválni, én pedig ezt elfogadtam a kapcsolatunk kezdetén. 

Nem tudom megmondani, mikor és hogyan történt, csak úgy megtörtént. Furdal a lelkiismeret, mert nem ezt ígértem, de az van, hogy szeretlek tiszta szívemből. Azt szoktam mondani, hogy nem szerelmes vagyok beléd, hanem beléd szerettem: ahogy megismertelek, úgy szerettelek meg egyre jobban. Az idő pedig azt igazolta vissza, hogy ez az érzés nem csitul, nem tud a feledés homályába veszni, és nem vagyok képes más felé így érezni.  

A hazudozást nem folytathatjuk, de nélküled sem tudok élni. Boldogtalan vagyok, nem találom a helyem, mindig csak vágyódok utánad, és ebbe az örökös vágyakozásba megyek tönkre teljesen. Sokszor érzem rajtad is a vágyódást, sokszor látlak boldognak, ha velem vagy és szomorúnak búcsúzáskor, ezért döntöttem úgy, hogy megkérlek szépen, fontold meg a kérésem, fontold meg azt a „harmadik lehetőséget”, hogy ne írj le engem, ne könyvelj el úgy, mint egy barát, akivel a szex is jó, de ennyi. Kérek tőled egy esélyt, egyetlen esélyt a bizonyításra. Adj egy esélyt nekem bebizonyítani, hogy van olyan út, aminek a végén nincs ott az a szakadék, amitől annyira félsz. Azt nem tudom megígérni, hogy az úton buktatók nem lesznek, de azt meg tudom ígérni, hogy ha elesnél, felsegítelek. 

Esetünkben a szeretet és a vonzalom adott, ezekre tudnánk építeni, és már jó néhány helyzetben megmutattam, hogy tudok társ lenni. Persze a tíz évvel nem tudok versenyezni, hiszen a szeretet elmélyüléséhez időre és közös élményekre van szükség, de azt már tudod, hogy tudok társ lenni a bajban, és ugyan úgy tudnék társ lenni a jóban is, és van valami fontos, ami az erősségem, még pedig hogy szeretem a férfit is benned, azon túl, hogy szeretem a barátot, és szeretem az apát, aki vagy. Szeretnék egy esélyt megmutatni, hogy ami működik kettőnk közt az ágyban, az milyen szépen működne minden másban is. Ahogyan az elmúlt években sem volt más férfi az életemben, úgy tudnék hozzád hűséges lenni, mindig szeretettel hozzád bújni, és tőled soha nem elhúzódni. A jó alap a jó kommunikáció, ha jó a kommunikáció, jó tud lenni a szex is, nincs hazugság, nincs elfojtás, és tud minden más is megfelelően működni.  

Önző vagyok: veled szeretnék élni, melletted megöregedni és végül meghalni, veled szeretnék még vállalni kisbabát, kisfiút vagy kislányt akár /inkább kisfiút mondjuk, hogy javuljon a nemek aránya;)/ Szeretnélek mindig tiszta lakásba hazavárni, mikor belépsz az ajtón, átölelni és puszit adni, szeretnék neked finomakat főzni, ápolni téged, ha beteg vagy, meg veled együtt  is főzni; mosni és vasalni a ruháid, veled küzdeni a motorod áráért, szeretnék nevetős-ölelkezős-csókolózós képeket, sok szeretkezést a leglehetetlenebb helyeken, nagy családi/kettesben kirándulásokat, ágyban maradós hétvégi reggeleket, közös fürdőzéseket, családosan/kettesben bicajozni/sátorozni, lovagolni, rock koncerten tombolni és kézen fogva moziból haza sétálni... Sorolhatnám napestig, mert igazából bármit lehet együtt élvezni, ha két ember szereti egymást.  

Dolgozik bennem az is közben, hogy szeretnélek boldoggá tenni. Te valamiért felmentél a társkeresőre, csináltál egy tesztet, és ami kérdések ott voltak, azokból nem úgy tűnt, hogy csak kalandot keresel, és te nem is vagy olyan. Szeretném visszaadni a jövőbe vetett hited, meggyógyítani a sokat szenvedett szíved, visszaadni az önbizalmad; szeretném, ha soha többé nem kellene mellőzve és becsapva érezni magad, ha nem kellene máshol keresned vigasztalást, vagy lemondanod azokról a dolgokról, amik neked fontosak. (Beszéltél ezekről sokat a múltban, mikor pl. sétáltunk a decatlonban, és olyan boldog voltál, hogy kézen fogva mehetünk végig rajta, és csókolózok veled nyilvánosan; máskor arról panaszkodtál, milyen rossz érzés, hogy hetekig, hónapokig kell kényszerűen megtartóztatni magad, ...) Szeretnék az életedbe még több melegséget vinni, szeretnék neked nyugodt háttérország lenni a hétköznapok harcához; szeretnélek esténként megmasszírozni, mert azt úgy szereted; szeretném, ha lenne időd a pipázásra, meg azokra a dolgokra, amiket még szeretsz. Szeretném neked adni a dobogó legfelső fokát és oda a gyerekeinkkel együtt mindig rajongósan felnézni rád, mert abból tudnád, hogy van értelme küzdeni...  

Élhetnénk szépen, akár itt ebben a lakásban, mert ami az enyém, az a tied. Ami pedig a legfontosabb, hogy mindennek az ára nem a családod tönkretétele volna. Úgy érzem, meg van bennem az erő melletted állni és mindent megtenni annak érdekében, hogy ne szakadj el tőlük; nem hagynád el a gyerekeid, nem veszítenéd el őket. Egy városban lakunk, így maradhatnátok napi kapcsolatban, segíthetnéd őket tovább, maradhatnának a házban, szervezhetnél velük továbbra is családi programokat, idővel pedig talán elfogadnának a gyerekek engem is, ha látnák, hogy nem akarok közétek állni. Nem gyűlölöm a te feleséged, nem akarok neki fájdalmat okozni, sem bántani, köztetek a több mint 10 éves érzelmi kapocs adott, így a viszonyotok továbbra is jó maradhat. A közös gyerek mindenképpen kapcsolódási pont, és közös akarattal megmaradhatna a jó, konstruktív kommunikáció, ami a gyerekeknek is óriási érzelmi pluszt adna, és segítene alkalmazkodni az új helyzethez.  

Kérlek szépen, gondold át a fentebb leírtakat... 

Szánalmas, ugye?:(