Négy éve e napon történt meg az, ami óta nekem nincs holnap, és azt a kb. egy hetet, ami utána következett, egy az egyben kitörölném a memóriámból, ha pedig azt nem lehet, hát a naptárból. Ha megtehetném... de nem lehet. Azóta minden évben úgy fekszem le szeptember 10-én, hogy bárcsak már 19-e lenne, de ezt nem lehet ugye, így csak várom csendben, hogy múljanak a napok, és reményekedek, hogy az évek előrehaladtával tompul majd a fájdalom. 

Valamiben más viszont ez az év, mint az eddigiek, mégpedig abban, hogy idén először van valami, ami vigaszt nyújt számomra: a Doktornő szavai, miszerint "mindennek megvan a maga oka", és "semmi nem történik véletlen", ezekben a napokban nyernek csak igazán értelmet nekem. Mert ha volt értelme ennek a sok mindennek, ami mögöttem van, akkor az csak is az lehetett, hogy ma az legyek, aki vagyok. Más értelme nem lehetett ennek az egésznek...:( Semmi más értelmes magyarázat nincs erre.