Mióta ideköltöztünk (ennek lassan már 5 éve), olyan sokat álmodoztam arról, mit rejthet ez a kőfal és a felette meghúzódó korlát. Nem tudtam elmenni mellette anélkül, hogy ne járjon át az érzés: úgy, de úgy átmásznék rajta valahogyan, akárhogyan, kideríteni, mi lehet mögötte. 

Tartott ez egészen addig, amíg a múltkor az egyik kolléganővel boltba indultunk ebédidőben, és a parkon átmenőben én hülye elfeledkezve magamról felsóhajtottam: bárcsak tudnám, mi lehet ott. Erre ő lazán-faszán jól elmondta nekem, hogy ez bizony a Püspöki Palota kertjének a kerítése:( Én meg azóta verem a fejem a falba, amiért nem bírtam már csomót kötni a nyelvemre. 

Mert hát az van, hogy igazából nem is az volt a lényeg, hogy mi van a rácson túl, hanem az, hogy én nem tudom, és így álmodozhatok róla. Így viszont már hiába próbálok, nem tudok soha többé úgy csinálni, mintha...:( 

Picsába.