Most így...
...de legalább nem kell azzal a gondolattal együtt élnem, hogy egy szürke csipketerítőért, vagy miért hagytam el a régi szép freeblogos hátterem. A teljes átköltözést egyenlőre biztonsági okokból nem merem felvállalni, talán majd egyszer.
Olvasó úgysem jár erre, csak terápiás célzattal és a kisfiam számára mementónak írok, inkognitóban. Bandita pedig úgyis olyannak szeret és fogad el engem, ahogy vagyok.
Igen, sírnak a sorok, és nem a hülye sablon miatt. Viharom, tavaszom...:(
