Én igazán csak nézelődni szerettem volna egy kicsit a könyvesboltban, ehhez képest második napja próbálom kiheverni a traumám.

Szóval nem is kell engem megkérdezni, hogy akarom-e a Férfit, hanem majd megmondják a barátai? Sőt...  Lentebb kiderül, hogy a barátnőim is kompetensebbek nálam a saját életemet illetően. Olvasom tovább hitetlenkedve... Férfias prioritások, nőies prioritások, úristen. Akkor ha én legalább annyira vágyom a szabadságot, mint amennyire a "szeretet áramlását az intimitásban", és ráadásul e kettő egyensúlyának megteremtését is elképzelhetőnek tartom, akkor (nemi)identitás zavaros címkét kapnék a Mestertől? Olyan bonyolult ez a sokféle kapcsolódási lehetőség, hogy az segítség nélkül át sem látható? Ilyen zavaros viszonyok közepette hogy is tudnám eldönteni én magam, mit akarok, ezért kell a Férfinek inkább a barátait és ráadásnak az én barátaimat megkérdezni helyettem arról, hogy akarom-e Őt?!

Itt még nevetek. Arra gondolok, hogy ez valami paródia esetleg; nem, ez nem lehet komoly... Lapozzak, ott a megoldás, hát persze, gondolhattam volna: A NŐ NEM AZT AKARJA, AMIT MOND.

...és akkor a tanmese. Elképzelem a könyvben írt jelenetet. A Szerelmemmel megállunk a park mellett és elemi szenvedéllyel esünk egymásnak a fűben... Pechemre az én Férfim már olvasta A Könyvet, ezért mikor érzi, hogy közel a teljesség és hozzám fordul kérdőn, hol járok én, hiába bátorítom majd, hiába biztosítom róla, hogy már az én feszültségem is a tetőfokán, ő az orbitális katarzis helyett jól megmondja nekem, hogy ő most ennek ellenére juszt is visszatartja a magömlését, mert ő annyira "tudatos" férfi, hogy még azt is tudja, hogy én nem azt mondom, amit igazából akarok, csak tesztelem őt a férfiasságában, hisz valójában azt akarom, hogy álljon ellent a kérésemnek és ne élvezzen el.

Zokogok.

Update (2014. szeptember 19. 20:03): Ezen az alapon a NEM-ből is egykettőre igen lesz...