Semmi. Minden.

2017.sze.02.
Írta: HoldViola 1 komment

Nyugtalan éjszaka

Ismét róla álmodtam, akire nappal gondolni sem merek.

Kondíciók

Hetente egy hétköznapi találkozó. Ez egy közös ebédet vagy estét jelenthet. Olykor egy szombati randevú, ha éppen nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy a hátam közepére sem kívánom senki társaságát. Teljes hétvége együttöltése kizárt, fáradt vagyok, szükségem van egyedüllétre és arra, hogy törődjek a gyerekkel. A szombat szent, de bizony előfordul, hogy vasárnap dolgoznom kell. Éjszakára csak akkor maradhatok ki, ha Bandita nincs itthon. 

Nem levelezek, nem csetelek. Heti egy-két tartalmas telefonbeszélgetés szóba jöhet, amire a legalkalmasabbak a reggeli órák. 

Hát... Attól ne tarts, hogy rád telepszek.

tumblr_nbhyo5q7tg1sauvsko1_500.jpg

Meghalt a nagymamám

Ő volt az utolsó élő nagyszülőm, az együttérző tanúm

Még megvárta, hogy meglátogathassam szombaton a kórházban. Álltam az ágya mellett, néztem a szemét, amiben félelmet és könyörgést láttam. Nem tudta már régóta, mi történik vele, nem tudta, hol van, az Alzheimer-kór miatt már nagyon hosszú ideje alig érzékelt valamit a külvilágból, abban sem vagyok biztos, hogy megismert. Csak szuszogott, természetellenesen gyorsan, mozgatta volna a száját, de megszólalni nem tudott. A veséje leállt, mindene tele volt vízzel, az orrában, vénájában csövek, alatta pelenka. Megsimogattam az arcát, és azt súgtam neki búcsúzáskor, hogy nemsokára jó lesz majd. 

Éjjel nehezen tudtam elaludni, mindig csak a kétségbeesett arca jelent meg előttem, ha behunytam a szemem. Úgy sírtam álomba magam, hogy azt kértem a Jóistentől, gyógyítsa meg, vagy vegye magához gyorsan. 

Ma hajnalban ment el. 

Annihilator: Phoenix Rising

5, 5, 4

A szakdolgozatomra kaptam az egyik jelest, a másikat és a 4-est a záróvizsgán húzott két tételre. 

Féltem, iszonyatosan féltem, nagyon régen volt az utolsó kollokvium, elszoktam a helyzettől. Ketten voltunk mindösszesen vizsgázók, a kitűzött időpontban be is hívtak együtt minket. Mindenem remegett, a hangomon is érezni lehetett a megilletődöttséget, ami annak is szólt, hogy olyan emberek előtt kellett most számot adnom a tudásomról, akikre egyfelől nagyon felnézek, másfelől munkakapcsolatban is érintkezünk, ezért különösen kellemetlen lett volna számomra, ha lebőgök előttük. Villámgyorsan történt minden, mire észbe kaptam, már túl is voltam a feleleten; az eredményhirdetés alatt már nem tudtam tartani magam, fátyolos lett a szemem. Volt ebben minden, megkönnyebbülés, hála, boldogság, öröm, kimerültség, kompetencia-érzés, tisztelet, meghatottság a helyzet ünnepélyes volta miatt, és fájdalom is volt, igen.   

Tovább

(F)esztelenség

Miután reggeli közben a legjobb barátommal hosszasan elmélkedtünk arról a telefonban, hogy a hetente végzett önkielégítéseink számából lehet-e következtetni a libidónkra, és vajon partnerrel is ilyen gyakran kívánnánk-e szexet, sokadjára állapítottuk meg nevetve, milyen jó, hogy vagyunk egymásnak. 

(Igen, válik a legjobb barátom, én pedig nagyon büszke vagyok rá, hogy volt ereje kitenni a pontot, két táskával visszaköltözni az anyukájához és kezdeni mindent nulláról.)  

"Igazolandó késések"

A 2. óráról (magyar nyelvtan) 1 percet késett.

Ez például nem olyasmi, amiről a Klikk tehet, emberség, nagyvonalúság kérdése lenne csak, hogy ne basztassák érte a gyereket, és nekem ne kelljen most azért egy külön bejegyzést ejteni az ellenőrzőben, igazolni a "mulasztását", hogy töröljék a Neptunból ezt a szart. Eszem megáll, tényleg.

Dilemma

Este még nem tudom, mit akarok felvenni másnap, reggel nincs időm erőm vasalni. Nehéz az élet, tele megoldhatatlan problémával. 

Meséltem már, hogy egy hónapja minden reggel fél hat után kelek, és negyed nyolckor már bent vagyok dolgozni? Ezzel nem is lenne baj, csak mondjuk jó lenne este hét előtt hazaérni, ami egyelőre inkább nem megy, mint igen.

Az otthonunkba szerelmes vagyok, a közlekedőt még ki kellene festeni. Az asztalos meghalt, mielőtt a konyhabútort leszállíthatta volna. 

A bácsitól szinte minden reggel megkapom a büfénél, hogy "megint feltartja a sort a kávézós kurva". 

Bandita cuki kiskamasz, az apukája bekaphatja. Azóta nem kezdeményezett találkozót a fiával, mióta megszületett náluk a második gyerek, hivatkozás: a kicsi immunrendszere még nem elég erős a találkozáshoz. Igazán nem tudom, meg tudok-e neki bocsátani valaha.  

A gyerekszoba kész

...legalábbis ami a festést illeti. 

Hétfőn volt Bandita születésnapja, amit nem akartunk munkával tölteni, utána viszont minden nap mentem ki a lakáshoz, ő pedig péntek kivételével jött velem. Az esőzések nyomán jól felverte a kertet a gaz, de legalább a nedves földből könnyebben el lehet távolítani, így ezzel foglalatoskodott, gyomlált és gereblyézett. 

Tovább

Dilemma

Nem akartam plafont festeni. Gyűlölök plafont festeni. 

vs.

Látom a jövőt, amiben minden áldott alkalommal, amikor elmerülök egy kád finom forró fürdőben, tekintetem a mennyezetre téved, ahol meglátom a foltokban átütő halvány szürke glettet, majd agyvérzést kapok, mert rögtön eszembe jut, hogy a kurva festők csak egy rétegben festették le spórolásképpen. 

(Mennyivel egyszerűbb lenne, ha leszarnám a foltokat.)

Fordulópont

Ma délben hosszas tipródás után elküldtem azt a levelet, amiben a gyerekem apját (és másolatban a feleségét) arra kérem, hogy legyen szíves megjelölni azt a legalább 3 hetet a nyár hátralévő részéből, amikor Bandita náluk lesz, emlékeztettem arra, hogy a kapcsolattartás nem csak jog, hanem kötelesség is, és jeleztem, hogy ha ezt most nem sikerül megnyugtatóan rendezni, a gyámhatóságtól fogom kérni a kapcsolattartás szabályozását. 

Itt tartunk. 

Tovább

Csak festés

...és ha így haladok, nagyon sokáig még. 

Bandita a héten nem volt itthon, így tegnap egyedül fogtam hozzá a munkának. Múlt vasárnap vettem tükörglettet, és kellett pár szerszám is (ráadásnak pedig megleptem Banditát egy nyuszifüles kaktusszal, nagyon cuki), jól felpakolva indultam el itthonról, és bár 6 órám volt zárásig, alig valamire jutottam*. 

Tovább

Hogyan lehet kerti csap nélkül hatékonyan megoldani a kert öntözését?

...és az anyukám még innen is képes oda kilyukadni, hogy "Legalább a szexre találnál magadnak valakit kislányom."

Én pedig már nem udvariaskodok, szólok, hogy akkor most leteszem, és mielőtt még tiltakozni tudna, tényleg kinyomom a telefont. 

Mostanában elég ritkán beszélünk. 

Azóta kiderítettem, hogy lézezik olyan eszköz, ami kifejezetten arra szolgál, hogy locsoló tömlőt csatlakoztasson beltéri csaphoz. A teraszajtóhoz közel  a konyha, szóval ez segít rajtam.   

Leginkább fáradt

Tegnap kivittük a festékeket és a szükséges eszközöket, majd beszereztünk még néhány dolgot helyben is, míg dolgozott a riasztószerelelő. Nem tudtam még beazonosítani, mit éreztem, miközben felmosószettet, viledát, felmosószert, szappant és WC papírt pakoltam a kosárba. Még nem tudom mondani, hogy "otthonra kell", az új lakásban volt szükség ezekre.

Ma korán indult a nap, mégis elég sokára értünk ki, elvesztek értékes órák, mire hozzá tudtunk fogni az előkészületeknek. Délután négy órakor zárt az őr, Bandita szobájának alapozására és némi takarításra futotta az időből a szalagozás és fóliázás után. Piszkosul elfáradtam így is, ráadásul jól fel is húztam magam, mert közelről nézve rengeteg hibát észrevettem. Úgy tűnik, hogy a "fehér falakkal kulcsrakész" állapotba a kivitelezőnek az átütő halvány szürke foltos mennyezet is belefér, ami különösen dühít, mert a mennyezethez nem akartam nyúlni. A közlekedőben pedig épp csak megkopogtattam néhány gyanúsnak tűnő domborulatot, és már horpadt is be; az egyik helyen két tenyérnyi területen mállott le az anyag, ahogy alátoltam a spaklit, javítani kell. Bandita nyűglődve ugyan, de végig helytállt, körbeszalagozta a kapcsolókat és konnektorokat minden olyan helyiségben, ahol festünk, a konyhában még azokat is, amelyeket csempe vesz körül és a közelébe sem megyünk festékkel. 

A kertben talajcserére lesz szükség füvesítés előtt, mert tele van építési törmelékkel és kővel, mindez azonban legalább kézzelfogható probléma, amit kezelni tudok, szomorú nem emiatt vagyok. 

Izgul

...az Ausztria elleni meccs előtt már előző nap bejelentettem, hogy én márpedig felállok negyed hatkor, hogy a fiammal együtt nézhessem. 10 perc késéssel ugyan, de hazaértem. A 20 forintot buktuk mindketten, megközölték.

...az Izland elleni forduló Győrben talált Cicánál, a 60. perctől csipőre tett kézzel járkáltam fel-alá a nappaliban némán, ez így nem maradhat, valami még történni fog, mert van igazság a földön, én mondon, csak kivárni bírjam. A gól előtt két perccel ültem le, majd ugrottunk fel némi fáziskéséssel egy ütemben, mert először a szemünknek sem hittünk. Cili babája csak pislogott nagy szemekkel, miért őrült meg mindenki hirtelen. Szerettem ezt a férfit, Bernd Storckot, ahogy az örömöt csak néhány másodpercig engedte magához közel, mert a mérkőzésnek még nincs vége, koncentrálni kell.

...szerdán nem értem haza, oké nem is siettem, hisz üres lakás fogodott volna, az irodában tört el a mécses kicsivel hat után, mert sehogy sem akart elindulni az élőközvetítés a Médiaklikken. 10 perc kínlódás után adtam fel, és értem be a Kossuth Rádióval. Retro hangulatban hallgattam a kommentátorokat munka közben, akik mindig elbeszéltek a gól mellett, majd eszméltek meglepetten mindannyiszor. A tippem legalább bejött, 3:3. Boldog voltam.

Ebbe ne vigyen senki politikát, csak drukkoljon szívből a csapatért. 

A dolgok állása

A kivitelező elkért volna plusz 95 ezer forint anyagköltséget és 110 ezer forint munkadíjat azért, hogy a lakásunk árába egyébként benne foglalt fehér falakat az általam megjelölt Trilak színkódoknak megfelelő színre festi. Zsivány. Nem tudom, mekkora szerepe volt ebben annak, hogy szerinte ha egyedülálló nő vagyok, ezért biztos kiszolgáltatott, akit le lehet húzni, de az ajánlatát egyszerűen megmosolyogtam és megcsináljuk a kisfiammal két hétvége alatt, végülis ráérünk. 

Tovább

Meghalt Balázs

Nekem még nem halt meg senkim úgy, hogy tudtam előre, közel a vég. Mindenki egyik napról a másikra hagyott faképnél. Ő szólt előre, hogy el fog menni, én pedig rájöhettem, hogy nincs erre eszközöm, nem tudom, hogyan kell úgy tovább élni, hogy annak a halál közelsége is a része. 

Aztán az lett, amit onnan tudtam, hogy még nehezebben ment a nevetés, mint mostanában egyébként és általában véve is nehezebbé vált a felhőtlen létezés. Ha megcsörrent a telefonom, összerezzentem; minden este, lefekvés előtt megnéztem a facebookját, adott-e aznap hírt magáról, ha pedig nem, nyugtatgattam magam, hogy ha baj lenne, talán tudnám már. 

Ültem a buszon, és nem érdekelt, hol vagyok, ki lát engem így, hagytam folyni a könnyem. Ha ő nem lett volna, sosem értettem volna meg azt, amiben évekig benne éltem. Hozzá jelentkeztem terápiába is, de mivel ő nem tudott elvállalni, mást ajánlott maga helyett, így lett segítőm a társa, miközben ő az írásaival támogatott tovább engem és rajtam kívül sokakat még. 

Olyan méltósággal ment el, mint amilyen méltósággal élt. Nyugodjék békében. 

Közpénz vagy nem?

A Magyar Nemzeti Bankban lévő pénzek azok nem közpénzek.

(40:30)

Magyarország Alaptörvénye - "A közpénzek" című fejezetben tálálható 41. cikke szabályozza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogállását, mellyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság 8/2016. (IV. 6.) AB határozatában a jogszabályi háttérrel alátámasztottan rögzítette, hogy "az MNB tehát alkotmányos jogállású [Alaptörvény 41. cikk], független intézmény [ld. pl. MNBtv. preambuluma, 1. § (2) bekezdése, 131. § stb.], mely nem része a versenyszférának. Az MNB – az ország pénzügyi rendszerét irányító és ellenőrző, kizárólagos állami tulajdonban álló, részvénytársasági formában működő szervezetként – vitathatatlanul közfeladatot lát el, és közpénzzel gazdálkodik." [16.]

Szóval közpénz. Egyre jobban zavar, hogy ezt éppen azok tagadják, akik ezt a pénzt kezelik. Nem tudom, mi a rosszabb: ha nem tudják, vagy ha úgy csinálnak, mintha nem tudnák? 

"Babapóz"

Egy ideje kitapasztaltam, hogy reggelente segít beindulni és könnyebben kelek, ha ébredés után a lábaimat magam alá húzva, a karjaimat pedig a fejem mellett kinyújtva pihenek egy kicsit. 

...erre most megtudom, hogy ez egy jóga gyakorlat. Nem jógázok, reggeli nyújtózás. 

A fejenállás helyes technikáját megint csak jógás videón magyarázzák el. Most úgy érzem, soha nem leszek képes rá, de erőltetem, mert már attól a néhány perc fordított léttől is tisztább a fejem és a tudatom, hogy csak próbálgatom. Persze nem jógázok, fejenállás. 

süti beállítások módosítása