Már menyasszonyi ruhában szaladtam be a plébániára megkérni az atyát, hogy inkább a templom parkjában tartsuk meg a szertartást, hiszen olyan szép az idő, amikor megjelent a fiú, mondjam le az esküvőt, mert szeret engem. 

Mindezt azok után sikerült összehoznom, hogy két napja nyalogatom a sebeimet a hozzám eljutott pletyka felett, miszerint pár hete eljegyezte a barátnőjét, "de ne áruljam el neki, hogy tudom, mert nem publikus". 

Bánkódok, miért hallgatta el előlem és leforrázott a felismerés, hogy rosszul esett az infó. Lapozzak, tudom. 

Bezzeg a szocializmusban nem kellett az embereknek ilyenekkel kínlódni, volt mondjuk 6? féle fürdőszobai csempe, amiből lehetett választani, esetleg a pult alól protekcióval további 2-ből, amit utána a burkoló feldobált a falra valahogy, aztán jól van. 

...én pedig annyira megörültem a kérdésnek, hogy a fél órája megrendelt indiai kajámról is elfelejtkeztem. 

A fiú a titkárság ajtajában várt, én repültem felé...

Ha keresnek, elmentem ebédelni! 

És a megrendelt étellel mi lesz?!

(megtorpan, pirul) Jujj, az kiment a fejemből! 

A rendelés a hűtőben vár holnapig, a fiú meg már tudja, ha eddig nem.  

Szeretnék egy tapintatos titkárnőt kevésbé ciki lenni.

Kiálltam magamért